Cheetos86
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Egy barátom szeretett volna utazni. Előre lefoglaltuk az utat az én profilomon, lévén neki nincsen. Egy úriember azt mondta működni fog, hogy egy megbeszélt helyen vegyék fel, több pénzért, ami korrekt volt. A másik úriember/sofőr már nem is tudott a dologról. Hívtuk őket utazás előtti este (szerda). Elvileg az autó lerobbant. Azt mondták hogy csúszásban vannak, de pénteken indul az autó. De próbáljak meg alternatívát keresni. Jeleztük, hogy nem törlöljük a foglalást, mert ha nincs alternatíva, akkor mindenképp utazik velük. Egész este próbáltunk keresni, de nem volt más. Csütörtök délután jeleztük, hogy akkor menne a meglévő foglalás és a megbeszéltek szerint. A válasz az volt, hogy még aznap este vissza kellett volna hivni, mert elvileg mindenkivel beszéltek, csak minket nem értek el?? És hogy már mást beszerveztek, ami már nagyon kiesik tőlünk. Próbáltak egy másik sofőr telefonszámát megadni hogy nála van még hely. Persze a válasza az volt hogy honnan vették ezt a hülyeséget, nem is volt szabad helye. Visszahívtuk, de persze nem vállalták a megbeszélteket. Úgy, hogy foglalt út volt, megbeszélve telefonon. Szerintem ez gerinctelen dolog volt. Én is szoktam autósként utat hirdetni. És amit vállalok, azt maradéktalanul teljesítem. Nem szervezek össze-vissza! Nyilvan akik cégszerűen szállítanak személyeket nem az utas a lényeg, hanem a tele kocsi, meg a pénz..... Számomra ez így inkorrekt, megbízhatatlan és hiteltelen."
2023. ápr. 08.
Válasz az értékelésre: "Szóltunk előtte ,hogy nem tudom mikor indulunk így vissza. Mindenki megértette csak te nem. Mondtam a pénteken viszont az sem biztos segítettem neked keresni is hazautat az sem volt jó.
Ettől többet nem tudtam segíteni ne haragudj sem a kellemetlenségért sem azért mivel nem érthetően lett ez megbeszélve"