camine
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Az utazás rendben megvalósult."
2015. aug. 12.
"Nem utaztam a fent említettel
"
2015. jan. 10.
bame
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"A hirdetésben szereplő kérésnek megfelelően a jelentkezés mellett telefonon is egyeztettünk, ennek ellenére nem értesültem az utazás változásáról, így hiába mentem a megbeszélt helyre, végül vonattal kellett utaznom. Utólag értem csak el telefonon a hirdetőt, akinek figyelmét bizonyára elkerülte a jelentkezésem - a beszélgetés során többször elnézést kért. A jövőben remélhetően ügyel majd arra, hogy ilyen eset ne forduljon elő."
2014. dec. 06.
Válasz az értékelésre: "Igen, sajnos tényleg így történt! A buszunkba motorcserét kellett eszközölni, és csakindulás előtti délutánon szólt a szerelő, hogy nem tudja befejezni reggelre. Így az összes Németország felé és másnap onnan haza felé tartó utasunkat át kellett adnunk más kollégáknak, hogy senki ne maradjon itthon, illetve Németországban. A szervezés hevében sajnos a Miskolc és Budapest között utazni vágyó utasunkról valóban elfelejtkeztem. Szégyellem is magam emiatt, ezért kárpótlásul felajánlok neki egy ingyen utazást ezen a távon, ha elfogadja! Tehát Kedves Zsolt! Ha lesz egy útja Miskolcról Budapestre, szóljon, és ingyen elvisszük! "
"Hát végül is eljutottam oda ahova szerettem volna, de nagyon hosszú volt az út. és ez mondjuk a sofőr hibája volt.16 óra az kicsit sok ilyen távon, ha ezen esetleg tudnának faragni akkor korrektek lennének."
2014. szept. 27.
Hatan
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Meghiúsult."
2014. szept. 17.
"Telekocsival, kicsit több pihenővel a vártnál, de rendben odaértünk. Házhoz vitt az Úr (köszönet érte), kedvesen, udvariasan, a kocsiban tudtam tölteni a telefonom egész úton. Azonban a biztonságérzetem - vadidegenként - nem volt meggyőzve a sofőr által elfogyasztott energiaital és kávé mennyisége, a forgalomban történtekre a vártnál hirtelenebb és agresszívebb fékezésekkel való reagálás valamint az üvöltő rádió és az átlagsebességünk mértéke láttán/hallatán. Lehet, hogy csak egy sűrű hetét fogtam ki, azt is megértem, hogy ez egy munka, nyomni kell s az ember elfárad. A fentiek pusztán az én személyes észrevételeim (és a tények)."
2014. aug. 12.
Válasz az értékelésre: "Köszönöm szépen a visszajelzést! Ez hasznos volt számomra! Mindenképpen meg fogom beszélni a sofőrrel is a történteket! A kellemetlenségért elnézést kérek! Remélem, azért, még üdvözölhetünk újra az utasaink között.
További szép napot! Dankó Mária"
"Holnap szeretnék utazni csak nem tudom elérni! Telefonszám? o.O
"
2014. júl. 03.
Válasz az értékelésre: "Foglalás után látható! Vagy itt üziben tudunk kommunikálni konkrét helyfoglalás előtt!"
Szeszti
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Miskolc-Budapest viszonylatban utaztunk együtt, időben érkezett, semmi baj nem is volt, csak éppen arról nem volt szó az indulás előtt, hogy még bemegyünk Nyékládházára, Mezőkövesdre, Bagra és egy benzinkútra. Nem lett volna ezzel semmi gond, hogy ha előre tudom, és a 2 órásra tervezett utam nem 3 órás lesz. Engem meg vártak már, és így elég kínos volt. Máskor tanácsos volna ezt is feltüntetni az út részleteiben, mert akkor tudom mihez igazítani az én dolgaimat, és eszerint szervezek, vagy választok másik sofőrt."
2014. máj. 29.
Válasz az értékelésre: "Kedves Szilvia!
Sajnálom, hogy később érkezett, és vártak Önre, de aki ezt a fajta utazást választja, annak tisztában kell lennie azzal, hogy nem ő az egyedüli utas! Ráadásul a hirdetésből egyértelműen kitűnik, hogy Németországba utazunk, tehát útközben szállnak be utasok. Azt előre nem tudom kiírni, hogy honnan lesznek, hol tudom őket felvenni, hiszen ez az indulás előtti pillanatig is változik. Már így is egy egész oldalnyi megjegyzésem van fenn, hogy minden korrekt legyen, ettől többet már nem tudok kiírni! Ezzel számolni kell, vagy olyan autóst kell választani, ahol Ön az egyedüli utas! További szép napot! Mária"
jaarpad
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Nem jött össze az utazás."
2014. máj. 08.