"Borzalmas utazás, a sofőr nem biztonságosan vezetett, nem lehetett pihenni, 18 óra utazás alatt végig dumált és telefonàlt kueva hangosan. Mind a 8 utas elégedetlen volt, féltünk, olyan veszélyesen és idegesítően vezetett. Az egyeztetés is borzalmas, a főnök mindenkinek összevissza beszélt majd minket, utasokat vont kérdőre. Életem legrosszabb napja, soha többet nem utazom ezzel. "
2021. szept. 02.
"Sziasztok. Az utazással és a sofőrökkel meg voltam elégedve. Itt inkább egy esetről szeretnék írni,amit fontosnak találok,hogy leírják,hiszen bármikor veletek is előfordulhat! Nekem a személyes problémám a cég tulajdonosával volt,akivel ‘szerencsém’ volt találkozni is szemelyesen. 07.30an utaztam Németből Debrecenbe. Már Gyöngyösön jártunk(sofőr csere történt),amikor láttam az e-mailem,hogy lemondtak az utazásom másnap visszafelé. Elmondtam egy kedves utitarsamnak és aranyos volt,megsajnalt és először a soforunket kérdezte meg,aki Németországból hozott minket egészen Gyöngyösig. Majd közbe szólt egy, (akkor még nem tudtuk,hogy ő a cégtulajdonos) nagyon mogorva ember,hogy tessék ?! Érezhető volt,ahogy feltette a kérdést,a flegma stílus. Ez az utitarsam úgy kommunikál,hogy közben mutogat,amivel szerintem semmi probléma nincs,mivel mindenkinek megvan a saját maga kommunikációja. Elkezdett vele kiabálni,hogy: “velem normálisan beszeljél fiam.” “Tudod te kivel beszélsz ? En vagyok a cegtulajdonos.” -Mindezt kiabálva és nagyon lekezelően,beképzelten. Továbbra is normálisan válaszolt,nyilván megvédte magát az utitarsam. Erre azt mondta ez a kedves cegtulajdonos: “Ha még két szót mersz szólni,k*baszlak itt az út szélén és úgy mész haza ahogy tanultad.” Nagyon nagyon háznak tartottam és itt már előjött a fenyegetési stílusa,amit utána nálam is alkalmazott. Hogy folytassam a storyt,ezután elintézte nekem,hogy utazhassak másnap,mert ugye le mondtak az utazasom(pont az autoflottat foglaltam akkor) Mivel ő volt a cegtulajdonos simán ment,egy telefont megejtett és volt két szabad hely nekem és tesomnak. Tokre örültem. Ezután haza értem majd pár óra elteltével találkoztam a családommal. Láthattam a beteg nagymamám,akit sajnos olyan állapotba láttam,hogy azt mondtam,nem fogok meg ki menni másnap ezért lemondtam a foglalsom,amit elintézett nekem a cegtulajdonos. Ezután kaptam egy telefont,amiben elkezdett oktatni,hogy ezért volt az a hiszti(teszem hozza,mivel az utitarsam beszélt helyettem,én meg se szólaltam szinte főleg hogy ok utána ebbe a vitába keveredtek amit meséltem az előbb) Meg,hogy ő elintézte én meg le mondom ?! Reggel 6kor volt az indulás én pedig 15:00kor foglaltam le a másnapi utamat. Szerintem ez elég idő arra,hogy azok akik várólistán vannak,be kerüljenek a helyünkre. Főleg hogy ezt mondogatta ott nagyképűen,hogy 15 varolistas van. Na de lenyeg a lenyeg,hogy megfenyegetett,hogy ezért megfogja ellenünk indítani a kártérítési eljarast és a bíróságon találkozunk. Nem hiszem,hogy bármilyen hibát követtem azzal el,hogy időben lemondtam az utazasom. Pont erről mesélt,hogy sokan lemondanak előtte feloraval utazást vagy egy órával be nyögi hogy nem tud utazni és van hogy két három hellyel kevesebb emberrel mennek. Kérdezem én,akkor mi volt a probléma azzal,hogy én annak ellenére hogy ő elintézte nekem az utat,én családi okok miatt lemondtam ?!
Itt van az,hogy semmi emberiség nincs benne. Látni kellett volna amilyen lekezelően beszélt az utassal és ahogy kiabált.. szörnyűnek tartom,hogy ő a pénztárcát nézi és fontosabb egy ilyen helyzetben az,minthogy felfogja,hogy egy családi eset miatt mondtam le az utazasom. De egyébként is,nem is kellene magyarazkodnom se,mert van joga mindenkinek ahhoz,hogy lemondja át utat,akármennyire tetszik,nem tetszik neki.
Szóval ha talalkoznatok vele vagy beszélnétek vele,vigyázzatok mit hogy mondtok,mert nála úgy látszik hogy a fenyegetés és a csúnya beszed az élet ."
2021. aug. 01.
Válasz az értékelésre: "Úgy hazudik mintha olvasná.....Nem is reagálom le mert a rutinjával úgyis legyőz."
Tomi001
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Egyáltalán nem ajánlom."
2020. nov. 26.
Válasz az értékelésre: "Ahogy mi sem önt...."
"Ha nem érdeklődők az indulás pontos időpontjáról akkor valószínűleg várhattam volna az adott talalkozohelyen"
2020. nov. 02.
Válasz az értékelésre: "Érthetően kéne a gondját leírni."
"Pontosan indultunk 08:00-kor de sajnos haza felé olyan kavarodás volt hogy meg kell várni a tőbbi sőfőrt hogy csoportosítva legyenek az emberek győngyősőn emiatt 2 óra csúszás lett és várni kellet a tőbbi buszt mig kiderűld nem tudja el hozni a mi sőfőrűnk az embereket mert el lett számolva 1 emberel igy feleslegesen áltunk vártunk. Ha. Nincs ez rossz szervezés akkor teljes mértékben elégedett lettem volna. "
2020. nov. 02.
Válasz az értékelésre: "Tisztelt utasunk!ELNÉZÉSÉT KÉRJÜK A KELLEMETLENSÉG MIATT DE 3-4 BUSZ LOGISZTIKÁJÁT ÖSSZEHOZNI NEM EGYSZERŰ.
Nem 2órát kellett várniahanem hanem 30percet.Ha vonattal jön vagy más közlekédési eszközzel,akkor is várni kell a csatlakozásra.Soha nem fogom megérteni az ilyen ember gondolkodását,de lehet nem is akarom."
"Pénteki napra volt foglalásom, a szerdai napon ezt telefonon és SMS-ben meg is erősítettem, jeleztem nem az oldalan található telefonszanom az aktuális számom, hanem amin egyeztettünk - sajnos nem tudtam megváltoztatni, mert ellenőrző sms-nel azt írja, h foglalt.. -,
Sajnálom, hogy az sms valtasrol a képet nem tudom feltolteni ide... Péntek reggel miután osszekeszultem, felhívtam őket, hogy kb. mikorra várható az erkezesuk, ekkor közölték, hogy törölték a foglalásom amiért nem értek el előző nap.. Semmilyen megkeresés nem található a hívásnaplómban sem, a kollegina stílusa lekezelő volt, ugyan ajánlott egy másik sofőrt más napra, viszont addigra foglaltam másnál, a történtek után számomra felejtős cég.. "
2020. okt. 16.
Válasz az értékelésre: "Sajnos mi nem tehetünk arról hogy nem volt elérhető.Nyílván ha furcsálotta hogy nem kerestük akkor miért nem hívott fel Ön minket egyeztetni,jah vagy így könnyebb ránk fogni,holott mi kerestük.Mindezek ellenére próbáltunk segíteni is ,de olvasva az értékelését már másképpen tennék.Szép napot!"
"Napokon keresztűl hitegetek, minden nap lefoglaltam az utat és másnap korán reggel mondták le sms formába. Budapestről foglaltam Hollandiába. Mindig lemondták , de nem indokolták meg egyszersem hogy mi miatt. Töbször utazgattam fel Budapestre potyára.
Másik autot kellet foglalnom ,ami persze elsőre sikerel járt a foglalás és az út is...
"
2020. okt. 15.
Válasz az értékelésre: "Nem tudom olvas-e ön ujságot vagy néz tv-t.Nekünk az engedélyünk fontos,valószinü hogy akinél sikerült foglalnia feketén utaztat így semmit nem kockáztat.Azt hiszem folyamatosan értesítve lett a helyzetről."
greta0909
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Reggel 4 órakor indultunk Miskolcról másnap reggel 4 re értünk oda .körbe utaztunk fél magyarországon .15 órás út helyet egy napos ! "
2020. szept. 20.
Válasz az értékelésre: "mi reggel 4kor soha nem indulunk Miskolcról,úgyhogy nem tudom kivel utazott de nem velünk."
"110 euró van ki írva ehelyett 130 at kérnek! Legutóbbi haza utazasomkor 16 óra helyett 24 órát utaztam a sofőr hibájából! Mindenkinek azt ajánlom ne utazzatok velük rabló banda! "
2020. szept. 03.
Válasz az értékelésre: "Ha onnan utazott volna ahonnét a foglalása szólt akkor megértem a gondját.De az a cím amit megadott köszönőviszonyban sem volt a foglalásában szereplővel."
"A sofőrnek inkább a traktoban kellett volna maradnia"
2020. aug. 16.