"Nos, az utazás minden percéről tájékoztatva lett..El lett mondva még előtte, hogy nekem fel kell mennem Budapestre és felvehetem majd ott is, mínusz két óra az időből, el lett mondva, hogy Nagykanizsa felé kell mennünk, elfogadta, meg lett mondva neki, hogy két BŰZÖS kutyával kell utazni, akik előző nap lettek megfürdetve mellesleg, de elfogadta, azt mondta nem zavarja, el lett mondva neki, hogy Párizs mellett ki kell tenni az egyik kutyát a gazdánál, elfogadta. Ezek tudtában folyamatosan nyafogott, hogy merre vagyunk már, ezért az úton összesen tudtam pihenni 4 órát, ami megjegyzem balesetveszélyes volt már a végén, de nem baj, legyünk ott....RENNESben, merthogy odáig volt megbeszélve az út, ameddig nekem volt papíros útitervem is. Mikor lemondta a fiát meg sem kérdezett engem, csak úgy megtette, majd közölte, hogy őt le kellene vinni a fiához, ami nekünk egy 186km-es kerülő lett, lényegtelen... Igen, mondta, hogy ott nincs autópálya, a GPS úgy volt beállítva, hogy a fizetős utakat kerülje Franciaországban, mivelhogy 70euroért senki nem vitte volna el odáig pályán, ez is lényegtelen. A plusz kört fizetni nem akarta, a telefonban hazudoztak és olyat állítottak, ami nem valós, innentől szerintem Ő viselkedett gusztustalanul, mivel a benzinköltséget, amit mi azért autóztunk csak el, hogy őt elfurikázzuk, szimplán kedvességből, mivel mondhattam volna, hogy jó, Rennesig volt megbeszélve onnan tovább nem, mi Rennes mellett voltunk 5percnyire, tehát nekünk ez egy felesleges kör volt. Mikor ezt leírtam neki alapból már azon alkudozott, hogy ő a mi onnan visszautunkat a szállásra miért is fizetné ki, majd nevetséges és sértő összeggel akart kifizetni, amelyet nem fogadtam el. Folyton hajtogatta, hogy őt pályán 100euroért hordják, most akkor a különbözettel és a plusz úttal mennyi is ez az összeg? Nem fizette ki a mai napig, még az általa felajánlott nevetséges összeget sem. Miután nem engedett abból, hogy ő nem fizeti közöltem vele telefonon, hogy akkor én haza nem vagyok hajlandó vinni, taxi sem szállít nem fizető utast. Én végig korrekt voltam, mindenről tájékoztatva lett, arról sem én tehetek, hogy az osztrákoknál építkezések voltak és hihetetlen dugók, arról sem, hogy a német autópályán a német szakasz felén maximum 40nel lehetett haladni a pályán. Ő volt aki a mai napig nem fizetett és valószínűleg nem is fog. Nem, nem az első külföldi utam volt, ebben is szépen hazudott. Próbáltam keresni, nem hajlandó reagálni, ami a gyávákra jellemző.
Ami tapasztalat, útitársnak csak ismerőst fogok vinni innentől kezdve, mert az legalább kifizeti a részét."
2016. szept. 02.
Válasz az értékelésre: "Hazudsz kedves sofőr. Te mondtad nekem, hogy ez az első külföldi utad. A valós utat kifizettem, az általad először elfogadott 10 eurót oda akartam adni a 108 kilométeres plusz útért, de nem fogadtad el. (Rennes Glenac 108 km.) Ahhoz, hogy te mennyire vagy fáradt, és milyen utakon mész, nekem mint utasnak közöm nem volt. Én csak szóltam, hogy hol tudsz spórolni. A fiamat akkor mondtam le, amikor azt mondtad, hogy hajnali 2-3 között érünk Rennesbe. Senki nem hazudott neked. Lelked rajta. Haza tudtam jönni nélküled is és nem 38, hanem 26 óra alatt busszal.
Olcsóbb voltál másnál jóval, de ha tudom előre milyenek a körülmények, nem mentem volna ki veled.
Ez az utolsó beírásom, és megkérlek ne zaklass telefonon sem, mert hiába hívsz akár más számról, akkor is kinyomom a telefont. Köszönöm, elég volt!!!
"