TorokEvi
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Nem volt annyira kellemes, mint az eddigi utazásaim. A sofőr vezetési stílusa kicsit zavaró volt, de mindenről időben tájékoztattak és az ügyfélszolgálat is nagyon kedves volt ismét."
2023. nov. 08.
baka7
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Nem jött létre az utazás,mert egyszerűen ott hagytak az állomáson
9-re rendeltek oda
Én 8.51-kor már megérkeztem
9.07-kor sms-ben közölték, hogy nem tudtak elérni,ezért ott hagytak az állomáson
Állítólag többször is hívtak és szerintük ki volt kapcsolva a telefonom
Ez nem igaz, mert munkába mentem ezért mindenképpen utaznom kellett
Ahogy 9.07-kor tudtak sms-t írni,úgy miért nem tudtak előbb írni arról, hogy ott vagyok-e a helyszínen?
Arról is értesítettek,hogy van még foglalható út,azaz ezt is megnézték,mert tudták,hogy ők
nem visznek el
3 nap telt el az indulási időpont óta de azóta sem érkezett jelzés a telefonomra az állítólagos hívásokról
Szerintem valaki mást tettek a helyemre,aki többet fizetett vagy rokon vagy ismerős volt
10 éve utazom az Oszkárral és sokszor volt olyan,hogy akár 1 órát is vártunk egy utasra
Velem 7 perc után közölték,hogy részükről nem aktuális az utazás
Természetesen nem vállalták a felelősséget,mert sokkal egyszerűbb volt rám kenni a simliskedést
Ha azt hiszik,hogy még valaha utazom velük,akkor hatalmasat tévednek
Ha nem szeretnétek ti utasok is hasonlóképpen pórul járni, akkor alaposan gondoljátok meg,hogy foglaltok-e helyet ennél a cégnél
Természetesen az Oszkár központot is értesítem az inzultusról
SENKINEK NEM AJÁNLOM ŐKET"
2023. nov. 07.
Válasz az értékelésre: "Üdv!
Többször hívtunk, több számról is felvétel előtt fél órával és percekkel is. A telefonja ki volt kapcsolva!!!! Biztosan jó számot hívtunk. A Keletibe voltak utasaink és mivel nem volt elérhető így át sem mentünk a Nyugatiba önért. Hogy vegyük fel telefon nélkül??? 9h után hívott hogy ott van, amikor már elhaladtunk Bp ről. Nyilván nem fordulunk vissza.
Megbeszéltük hogy hívunk érkezés előtt, talán jobban kellett volna figyelni hogy elérhető legyen és nem azonnal minket hibáztatni, kedves utas szokás szerint!
Talán ha megbízhatóbb utasközönség lenne itt, akkor még hinnék a kikapcsolt telefonba. De mint ahogy utána is megbeszéltük az utasok zöme arra nem méltat, hogy jelezzen nem utazik!! A legegyszerűbb lemondás ha kikapcsolja a telefont, mert a hangját sem kell vállalni hozzá!
Az eset után beszéltünk és elismerte az ön hibáját is! Itt már ki tudta élni magát a megtisztelő érzékelésben.Képmutatásból 5- ös! Kívánom, hogy minden szállitó csak annyira legyen megbízható, mint mi!!
Természetesen az utas sohasem hibás, felháborító!
"
Szilvi63
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Minden rendben ment az utazással kapcsolatban,a sofőr messzemenően rugalmas volt, türelmes, segítőkész minden utashoz, még az olyanhoz is aki meg sem érdemelte volna. Rutinosan,biztonságosan vezetett."
2023. nov. 06.