Rozgonyi adatlapja

Név:
Norbert
Regisztráció:
2013. ápr. 23.
Besorolás:
Profi
Értékelés:
Telefonszám:
Helyfoglalás után látható
2. Telefon:
Helyfoglalás után látható
Nyelvismeret:
Magyar
Üzenek a felhasználónak

Aktuális autós hirdetések

8 negatív értékelés

mate.pozsonyi felhasználó mate.pozsonyi értékelése megvalósult Utazás alapján:
"A megadott időpont helyett fél órával később érkezett, 5 perccel az indulási idő után felhívtam mikor kiderült, hogy a nagy forgalom miatt késik, ez rendben is lett volna, előfordul.
Később kiderült, hogy több helyen megállt egyéb üzlet bonyolítása miatt, mivel Pestről Miskolcra is egy útba nem eső helyre még utasokkal együtt elkanyarodott, amit szintén nem közölt előre.
Nem ajánlom, maximum annak aki nagyon ráér...
Ezenkívül az indexet sem ismeri, balesetveszélyesen vezet.
"
2021. okt. 18.
mkzsuzsa felhasználó mkzsuzsa értékelése megvalósult Utazás alapján:
"20 perc késéssel indultunk, mert ennyivel később érkezett a sofőr. Utána még megálltunk autópálya matricát venni. Mikor érdeklődtem, hogy be tudunk-e hozni ebből a késésből valamennyit, közölte, hogy ő nem fog száguldozni, ez van. Ezután 105-110-el mentünk fel Budapestre. A 120-130-as tempó már száguldás egy Oszkáros sofőrnek?"
2021. okt. 10.
Edina42 felhasználó Edina42 értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"A teljes kommunikáció hiánya. Sem telefonon, sem írásban nem reagált, semmit nem lehetett vele egyeztetni. Fel sem hívott, Viberen meg barátságtalan volt. "
2021. jún. 14.
Válasz az értékelésre: "Kedves hölgy éjszaka dolgoztam reggel 8 ig aludtam mikor felkelltem azonnal hívtam de nem vette fel, utána törölte úgy, hogy foglalta az utat 3 napig. Remélem az ilyen embereket kitiltjak az oszkarrol, akik mások pénzével szórakoznak. Senkinek nem ajánlom, nagyon barátságtalan, arrogáns nő. Keruljétek nagy ívben.! "
inmopeter felhasználó inmopeter értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minősíthetetlen "
2021. jún. 05.
Válasz az értékelésre: "Késtem negyed órát.Az úr elkezdett bazdmegolni.Szégyenletes módon. Én utasokat vittem,nekem az ő biztonságuk a legfontosabb.Nem kezdek el ilyenkor eszeveszetten száguldozni.Nem várt meg a Keletinél.Ez történt. Köszönöm a negativot.Nem érdemeltem meg."
csirmaz_andras felhasználó csirmaz_andras értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"A reggel 6:30-kor induló utat 6:15-kor betegségre hivatkozva “lemondta”. Előző este telefon egyeztettünk, még egy nagyobb kitérőt is bevállaltam, úgy tűnik, hiába. "
2019. jan. 06.
Válasz az értékelésre: "Sajnos betegség jött közbe én korrekt módon ezt jeleztem telefonon. Egyébként nem volt segítőkész mert Budapesten ragaszkodott a saját útvonalához."
GaBoR2010 felhasználó GaBoR2010 értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Kb. 17 kor foglaltam egy helyet a sofőrnél a 18 órás indulásra Keletitől Miskolcig. Pár percel később eszembe jutott, hogy jobb lenne kártyával fizetni. Töröltem a foglalást és újrafoglaltam, de végül csak kp-val lehetett volna fizetni. (azt a foglalásnál figyelmetlenségből nem néztem, hogy az illetőnél nem lehet kártyával fizetni) Aztán vártam, hogy felhív majd egyeztetés végett. Nem hívott.. 18-kor felhívtam, hogy mi a helyzet. Felvette, majd közölte, hogy Ő már előbb elindult, sajnálja. Menjek vonattal! Mondom pont most ment el.. Gondolkoztam, hogy negatívat adjak-e vagy sem, mert én is hibáztam, de végül is már volt hasonló esetben részem. Ott a sofőr normális volt, s visszafordult. Az pedig nem volt sehol sem írva, hogy foglalás után rögtön szóljak, vagy hogy az indulás előtt egy órával már ne akarjak foglalni. Elég kellemetlenűl érintett a dolog összességében."
2018. febr. 06.
kissbence09 felhasználó kissbence09 értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Utolsó pillanatban derült ki, hogy mégsem lesz fuvarom."
2018. febr. 05.
SurinyaBalazs felhasználó SurinyaBalazs értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Az utazást megelőző napon még egyeztettük a beszállást, másnap nem indult el a meghirdetett útra, és erről nem tájékoztatott. Az első oszkáros, akivel ilyen tapasztalom volt, nem ajánlom. "
2018. febr. 05.



Felhasználói statisztika

Kényelem:
Rendben van (4.5)
Pontosság:
Rendben van (4.5)
Jó modor:
Rendben van (4.4)
Biztonság:
Szuper (4.6)
Kommunikáció:
Rendben van (4.4)
Rugalmasság:
Szuper (4.6)

Utazás létrejöttének megoszlása
Értékelések megoszlása