Kornel79
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Technikai okokra hivatkozva másfél órával később történt a reptéri felvétel, amiről kevesebb mint 24 órával előtte értesítettek, ezért alternatív megoldást már nem tudtam találni.
A pontosságra és a rugalmasságra ezen okból nem tudom megadni a szokásos ötcsillagos értékelést, mint ahogyan többi pontra teszem."
2023. nov. 17.
"Pontosan megérkeztünk"
2023. nov. 16.
"Késéssel indultunk ugyan, de célba értünk."
2023. nov. 15.
"Nem az előre egyeztetett megbeszélés szerint történt az utazás"
2023. nov. 12.
CsBheni
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Köszönöm, az indulás egy kicsit csúszott, műszaki hibás lett a szállító jármű."
2023. nov. 10.
"Nem volt túl kellemes az út, hivatalos ügyeket intéztem és nehezemre esett 1 órával hamarabb odaérni. Kedves, barátságos sofőr volt, de az állandó fékezés és gázadás igencsak kellemetlen. Sajnálom, hogy romlik a minőség, párszor már utaztam, de ez a hazafelé út!!! "
2023. nov. 08.
ojsziebig
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Később indultunk fél órával, igaz, erről az utazás eredeti időpontját megelőzően két órával kaptunk értesítést. A hirdetésben szereplőhöz képest másik autó és másik sofőr volt. A sofőr nagyon kedves és segítőkész volt, de összességeben sok volt a változtatás és késtünk is. Hazafelé még beugrottunk a reptérre is, de ennek a lehetősége szerepel a hirdetés adatlapján."
2023. nov. 06.
_Agnes
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Sajnos foglalásnál nem lehet tudni ki lesz az adott útvonalon a sofőr :(
Akivel ma utaztam, nem szeretnék újra!"
2023. nov. 05.
mandyche
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Driver was very angry with me for no fault of my own - apparently in their system I was assigned to another driver and the new driver was mad because he didn't plan to go to the airport although he was getting paid. First disappointing travel with Szallito, they usually have everything managed with perfection."
2023. nov. 01.
otid62
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"A Szállító céget ajánlom, a sofőrt nem."
2023. okt. 31.