Samyel992
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Talalkozóról késett 15 percet majd nem a megbeszélt helyen várt miután sikerült megtalálni egymást egy másik utastársammal probáltak megegyezni a csomag elhelyezéséről addig elfoglaltam a helyem majd beszállás után közölte velem hogy szálljak ki mert nem indul el 1
emberrel mert a másik utasnak túl nehéz bőröndje emiatt nem tudta/akarta elvinni ezért kiszálltam és ezek után még elindulás előt a kocsiból kiszolt hogy plusz felár ellenében ( 3300+2000 ) elvinne, de ebbe már nem mentem bele.
viszont
Egy fontos idöpontra egyeztetett találkozót késtem le így miatta
Tehát ezek alapján senkinek sem ajánlom
Pontosság 0
probléma megoldokepesség 0
Rugalmasság 0"
2024. szept. 14.
"Utazás végén jelezte, hogy nincs nála pontos összeg. Nem volt nálam készpénz, így nem tudtam volna visszaadni. Felajánlottam az utalást, mint lehetőséget. Kértem, hogy 1-2 napon belül utalja át az összeget. Ez nem történt meg. Nagyon sajnálom, mivel az út során normális és értelmes beszélgetést folytattunk. SMS-ben és telefonon is kértem az utazás díjának kiegyenlítését. Nyilván számomra is ez tapasztalat, hogy utólagos utalást nem engedek/ajánlok fel ezek után. "
2024. máj. 24.
Válasz az értékelésre: "Készpénzes fizetés volt megjelölve a hirdetésben. Közölte az út végén hogy nem használ készpénzt. Megkért hogy utaljak neki de bankszámot nem adott meg. Helyette valami Revolut kódot küldött SMS ben amire próbáltam utalni de nem ment. Ezt követően fenyegető telefonokat kaptam tőle valamint közölte hogy az értékelés is negatív lesz. Számomra érthetetlen mivel készpénz volt nálam és az is holt megjelölve fizetésnek.
Ezenkívül megjegyezni kívánom hogy a sofőr friss jogsival 170-180 km/h val száguldozott az úton. A vezetési stílusából abszolút levehető hogy vezetni nem igazán tud. A gyorshajtástól függetlenül veszélyes es semmiképp nem ajánlom."