hauxedi
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"A megbeszélt időponthoz képest másfél órás késés volt. A hirdetésben megjelölt autó nem egyezett azzal, amivel megtörtént volna az utazás. A telefonszám is eltérő volt. "
2019. febr. 02.
"Egy hellyel többet hirdetett és bármennyire kértük, hogy ne induljon korábban, mégis egy órával korábban indult. Ezért Budapesten ragadtunk aznap éjszakára, mert más járat már nem volt!"
2018. dec. 22.
papplevi
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"NEM AJÁNLOM SENKINEK! 18:30-ra hirdetett meg egy utat, majd aznap délután felhívott, hogy sokkal korábban végeznek, de megegyeztünk egy 18:15-ös indulásban. Később felhívott, hogy mégis később tud csak indulni, 19:30-kor. Mivel semmi egyéb opció nem volt péntek délután, ezért ebbe is beleegyeztem. Jelezte, hogy egyébként nem is ő a sofőr, hanem egy munkatársa, majd elküldött egy telefonszámot és egy másik autó adatait. Az indulási helyszínre érve kiderült, hogy az sofőr egy teljesen másik hirdető, akihez átfoglalt minket kérdezés nélkül. Egyébként szólok, hogy nem 19:30-ra volt hirdetve az indulás, hanem 19:45-re. Vittünk magunkkal egy kutyát, amit előre egyeztettem vele, persze ezt nem említette meg az átfoglalásnál. Szerencsére a másik sofőr kissé vonakodva, de engedte, hogy hozzuk. Az új autó meglehetősen kicsi volt, max 4 személyes, amiben persze 5-en utaztunk nyomorogva. Természetesen ez már nem ide tartozó vélemény, de mivel fogalmam sincs, kivel jöttünk, ezért ide írom ezt is. Továbbá a sofőr végigbeszélte az utat, amivel nem lenne gond, csak a kezeivel próbálta kihangsúlyozni a történeteit - mindkét kezével - így összesítve az út negyedén nem fogta a kormányt. Szegedre érve kiderült, nem az a végállomás, mint az eredeti hirdetésben, ezért a város másik feléről kellett hazautaznunk. Ha nem tudsz elvinni, akkor mondd meg, de ne foglalj át megkérdezés nélkül akárkihez!!! Továbbá egy jó tanács, hagyd abba az oszkározást!!!"
2018. nov. 17.
Válasz az értékelésre: "Kedves Papp Levente!
Teljesen igazad van, ez tragédia!
Megfogadom építő jellegű tanácsodat, vagyis megfogadnám, ha nem egyedüli véleményed lenne a több százzal szemben.
A jövőben is próbálok segíteni, ha nem áll módomban nekem megoldani mások utazását.
Azt, hogy péntek lévén ilyen szerencsétlenül alakult az utazásod, csak sajnálni tudom.
Ellentétben Veled, nem javaslom, hogy hagyd abba az oszkározást, egy rosszul sikerült utazás miatt,
Kitartás és mindennek megjön a gyümölcse, biztosan lesz kellemes utazásod is, talán már a következő.
Azt, hogy a véleményed kétharmada nem is nekem szól, viszont a vonat az nagyon kényelmes utazási forma.
Üdvözlettel egy segítőd!"
terrayon1
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Mivel a sofőr nem jelent meg, ezért nem tudok róla értékelést írni. Az őt helyettesítő kb. 65 éves úriemberről tudok csak nyilatkozni. Hol is kezdjem? Sokáig gondolkodtam megírjam-e ezt az értékelést. Nem szoktam negatív értékelést írni, de az utazás során volt egy pont, amikor elhatároztam, muszáj ezt megírni, mások okulására.
Ott kezdődött, hogy miután kétszer egyeztettünk, mégsem az a söfőr és az a kocsi jött, amelyik ígérkezett. Utolsó pillanatban kapok egy hívást: másik kocsiba, másik sofőrhöz kell üljek. Gondoltam lerobbant, van ilyen. Mikor a helyszínen a PPP-609 rendszámú kocsinál rákérdeztem, hogy nem önnel beszéltem, csak hárítás jött, a lényeg hogy Szegedre utazom, legyek nyugodt. Kösz. Itt már bűzlik a dolog, az Oscart üzletszerűen használják illegálisan, egy hirdetés alatt több kocsit indítanak. A söfőrről hamar kiderült, eléggé agresszív stílusa van, ami a vezetésén is megmutatkozott. A kresz szabályokat nem szereti betartani, sarkos véleménye van a nyugdíjrendszerről, valamint a mai fiatalokról is lesajnálóan beszélt, nem lenne a helyükben. Ami a vezetést illeti, a sáv széléről gyakran kellett visszakormányozni a kocsit, egy kamionnal pedig majdnem összeütköztünk. Amikor az ütközés előtt kijött belőlem az “Úristen” komment, mintha felébredt volna a mikro-alvásból és hirtelen jobbra-balra rángatva a kormányt, visszakormányozta a saját sávunkba az autót. Megmenekültünk. Közben volt egy hívás a “főnöktől”, igen itt vannak az utasok, minden rendben. Szóval nem egyedi eset, gondolom minden utast utolsó pillanatban értesítenek a “változásról”, a meghirdetett kocsi helyett egy szakadt xsara picasso jön, aminek a sebességmérő szenzorát is lecsatlakoztatták, nehogy pörögjenek az oscaros kilométerek a kocsiban. Még azt sem lehetett látni mennyivel megyünk, akkor hogy lehet így betartani a sebességrolátokat? A szabályok betartására amúgy sem merült fel semmilyen törekvés, a reflektor indokoltatlan használatára pedig a gyengén látás adhatott okott, de a kamionos sztori után már inkább örültem, hogy ezzel legalább lát a sofőrünk. Hátul “természetesen” 3-an ültek, az utastérben a vállam és a térdem is fázott a hideg huzattól, a futóműből érdekes zajok jöttek, bár 320e + X km után ez mondhatni természetes. Az X helyébe tetszőleges szám helyettesíthető.
Voltak azonban értékelendő gesztusok is, hol szeretnénk kiszállni, lehet-e hátradönteni az ütést, enni a kocsiban, stb. erre mind pozitív válasz jött.
Mit is mondhatnék ezek után? Végülis elértem A-ból B-be, szóval akár meg is adhatnám a 2 csillagot az utazásra. De. A mai élményem segített eljutni arra a pontra, hogy megfogadtam, nem bízom rá az életemet fáradt, megkeseredett emberek vezetési képességére. Most már csak sofőrként vagyok hajlandó Oscarozni.
Álljon ez az értékelés itt azok számára gondolatébresztőnek, akik a sok pozitív értékelés után, bizalommal fordulnak ehhez a sofőrhöz. Én is így tettem, nem azt kaptam, amit olvastam. "
2018. nov. 16.
Válasz az értékelésre: "Kedves regényíró Útitárs!
Neked nem oszkározni, regényeket kellene irni, hiszen ott a valósághoz semmi köze sincs.
Te egy rosszindulatú ember vagy és ez még nem lenne baj, de alkalmatlan vagy közösen utazni másokkal.
Olyan dolgokról mondasz véleményt mintha értenél hozzá.
Nincs kommentár, had olvassa mindenki, mivel egyedi véleményed van, senki sem hisz Neked!
A Veled utazók véleménye még a nyugdíjról is más!
Az üzlet az Te vagy és ha nem lenne autó, akkor vonatozhatnál, ami nagyon kényelmes, lehetsz egyedül a vonaton.
További kellemes utazásokat! "
dzsosssz
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Páromat vitte Budapest-Szeged 22:30-as indulás.Telefonon beszéltünk, közölte, hogy az édesapja fogja hozni, de ferihegyen van egy beszálló (23:15) és utána indulnak is szegedre, valamint felárért lehozza makóra amibe belementeem, mert így is úgyszámoltam, hogy hajnal 1 kor legkésőbb leér párom....párom éjfélkor írt, hogy a másik utasnak 1 kor száll le a gépe.....hajnal 3 és még mindig nem ért le...,rendben van h egy utas is pénz, de ez azért nekem betett...."
2018. nov. 04.
Válasz az értékelésre: "Fordított esetben, ha Téged hagytalak volna ott, éjszaka a reptéren, biztosan örültél volna neki. Te csak később értél Makóra, hogy én mikor vissza Szegedre az ugye nem lényeges. "
efte
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Az utazas elott 3 es fel oraval lemondta az utat "technikai okokra" hivatkozva.
A korabbi ertekeleseket megnezve felettebb gyanus, hogy ilyen "technikai okok" kb. minden heten elofordulnak. "
2018. okt. 29.
"Sajnos nem sokkal az indulás előtt meghiúsult az út, autója meghibásodása miatt."
2018. okt. 23.
b.brigi96
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"A kommunikáció rendben volt, rugalmasnak is mondhatom. DE!
Számomra irreális ès abszurd, hogy a lefoglalt/megbeszèlt indulási időpontban közli a sofőr èdesanyámmal az autóban, hogy azèrt nem indul útnak, mert másik kèt utasa lemondta a helyèt. Èdesanyám ès a másik utas felajánlotta, hogy többet fizetne akkor az útèrt, de ígysem indultak el. Másik fuvart nem tudott neki találni. Köszönöm, hogy felajánlotta, hogy kiviszi a vasútállomásra, de evvel ő nem tudott mit kezdeni egy óra várakozás után. Nem jelent meg a kèpzèsèn aznap, ès mèg 1,5 óráig tartott a hazaútja.
Nem törtènt mèg velünk ilyen, de remèlem nem is fog.
További problèmamentes utat kívánok!"
2018. okt. 20.
"Módosította az indulás időpontját, de ahhoz képest is 20 percel később indult, amiről elfelejtett szólni.
Telefonon sok próbálkozas után tudtam csak elérni.
Köszi az utat."
2018. okt. 09.
vani_07
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Később indultunk el, mint ahogy megbeszeltuk, ezután egy órát vártunk a reptéren, addigra már a celallomason kellett volna lennem, végül 1,5 óra helyett 3 óra alatt értünk le majdnem lekésve a vizsgát. Ettől függetlenül az utazás viszonylag jól telt el. Az utazást követően azonban elkezdett telefonon magánemberként keresni, ami végül válasz híján átcsapott zaklatásba. A tiltás ellenére egy másik applikacion keresztül egy ismerősöm személyazonosságát vette fel és megpróbált tőlem valótlan információt kiszedni. A számot elmentettem és a tiltott applikacion keresztül az ő személyazonosságát adta ki.
Súlyosan megsértette a maganeletemhez való jogomat, félelmet keltett bennem.
Soha nem tapasztaltam még ehhez hasonlót ezelőtt, és neki hála nem biztos, hogy van olyan mértékű bizalmam, hogy mégegyszer igénybe merjem venni az Oszkár lehetőséget. "
2018. szept. 23.