bo.anna
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"A telefonszámon egy magányzemély jelentkezett be aki elmondta a héten én vagyok a 10. jelentkező, úgyan azt tudja mondani mint mindenkinek ő nem hírdet. Megkért adjam meg az oldal nevét ahol az ő telefonszámát láttam, hogy fel tudja veletek venni a kapcsolatot a hírdetés törlése ügyében :( "
2017. ápr. 09.
nikilauda
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"utolsó pillanatban lemondta úgy hogy nekem kellett hívnom és így Kecskeméten ragadtam . kénytelen voltam vasúton menni jó drágádn."
2015. dec. 11.
Válasz az értékelésre: "Tisztelt "NIKILAUDA" csak reagálok az utolsó pillanatban lemondta és így Kecskeméten maradtam című fejezetére.
Ahoz hogy valaki lemondjon valamit, akár szóban vagy akár írásban, de valamilyen formában kommunikálni kell. Na már, pedig ez nem történt meg ! Ha annyira szeretnék eljutni A pontból B pontba elsősorban felhívom telefonon az illetőt és úgy beszélem le a találkozót, nem pedig előtte fél órával jelzem utazási szándékaim, mivel általában a sofőr vezetni szokott és nem netezni ill levelezni menet közben. Plusz Kecskemét nem is szerepelt megállóim között."