gajdzsin adatlapja

Név:
Gyula
Foglalkozás:
állami cégnél
Regisztráció:
2008. febr. 05.
Besorolás:
Haladó
Értékelés:
Telefonszám:
Helyfoglalás után látható
Nyelvismeret:
Magyar
Üzenek a felhasználónak

Aktuális autós hirdetések

2 semleges értékelés

Szabo.m felhasználó Szabo.m értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Habár rendes volt és este hazáig hozott, tehát ez pozitív de azt erősen sérelmeztem, hogy a foglalás után közvetlenül, elözetesen egyeztetett feltételt , hogy elől ülhetek a sofőr mellett, azt nem tette lehetővé mert már egy ott helyet foglaló utassal érkezett. Kérdésemre elintézte avval, hogy "beszéljem meg vele!" (Mármint én az utassal...)
A hátsó ülésen 3 utas utazott de az autó mérete miatt max. gyerek méretű embereknek lett volna a hely megfelelő. 2 felnött fért volna el rendesen....
Ha tudtam volna, hogy az elözetes megállapodásunkat nem tartja be, biztosan nem utazom vele.
Nyomós okkal és udvariasan kérdeztem rá, hogy utazhatom-e elől.
Sajnálom de a legrosszabb oszkaros utam volt.
ui: féluton a kérésemre megállt, hogy a szétnyomorodott, félig elhalt lábaimba egy kis életet lehelhessek. Azt hiszem ez a másik 2 hátul utazó utastársamnak is jól esett...."
2018. máj. 10.
Válasz az értékelésre: "Tisztelt Serena!
Először nem akartam reagálni, de meggondoltam magam és leírom:
- A mellettem helyet foglaló Hölgy - mely "anyós ülésre" Ön is igényt szeretett volna tartani - pár nappal idősebb volt Önnél, de ami lényeges távolabb utazott, továbbá négyszemközti kérdésemre nem kívánta átadni a helyét !!!!
- A férőhely tekintetében láthatta, hogy 5-en fogunk utazni.
- Kérésére minden további nélkül már korábban megálltam volna, sajnos Ön csak Balatonboglár környékén szólt nekem....
üdvözlettel: Gyula
"
NadNo felhasználó NadNo értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben volt!"
2015. ápr. 07.
Válasz az értékelésre: "Rendben volt minden!"



Felhasználói statisztika

Utazás létrejöttének megoszlása
Értékelések megoszlása