Sinyo adatlapja

Név:
László
Regisztráció:
2013. nov. 10.
Besorolás:
Profi
Értékelés:
Telefonszám:
Helyfoglalás után látható
Nyelvismeret:
Magyar
Üzenek a felhasználónak

Aktuális autós hirdetések

Miért velem utazz?

Több, mint 8 év, 380 út, 630 utas és 61ezer megtett km után úgy gondolom, hogy megosztok néhány gondolatot röviden.
Ma ismét becsapott valaki szándékosan. Szóra sem érdemes. Foglalt, nem jelentkezett, nem törölte, nem jött el, viszont a helyére más nem tudott foglalni. Az így nekem okozott kárt, persze, sem ő, sem korábban mások, nem akarták semmilyen módon kompenzálni.
Legutóbb egyszer én is tévesztettem. Akaratlanul okoztam félóra késést. Túl azon, hogy többször elnézést kértem, mindenkit próbáltam kompenzálni anyagilag is.
Ezzel szemben, én minden út végén Debrecenben a kért címre szállítok mindenkit, amivel minden út során önként vállalok kb. hasonló, nagyjából fél óra csúszást magamnak. Nem egyszer még az is előfordult, hogy a távolsági buszt kergettük, hogy annyival is előrébb legyen az utas.
2021 tavaszáig szinte sosem fordult elő, hogy valakivel probléma lett volna. Azóta szinte nincs olyan út, hogy ne lenne valamilyen probléma. Nagyon bízom benne, hogy visszafordul a tendencia, és kultúrált, jóindulatú, tisztességes emberekkel lesz dolgom a továbbiakban, ahogy korábban is történt.

408 pozitív értékelés

nelli.a felhasználó nelli.a értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment, kedves, pontos, rugalmas sofőr. Bátran ajánlom mindenkinek!"
2017. febr. 20.
kissnati felhasználó kissnati értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben zajlott. :)"
2017. febr. 20.
hutoczkiszabina felhasználó hutoczkiszabina értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment"
2017. febr. 03.
madbarbi felhasználó madbarbi értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment. Ajánlom!!"
2017. jan. 07.
szili7602 felhasználó szili7602 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment"
2017. jan. 06.
kallos.levente felhasználó kallos.levente értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Megbízható és rugalmas sofőr. Ajánlom mindenkinek."
2017. jan. 04.
Ibolya82 felhasználó Ibolya82 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment. Köszönöm az utat."
2016. nov. 12.
Kiki2 felhasználó Kiki2 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Köszönjük az utat, minden rendben volt.
Sajnos miattunk megcsúszott az indulás, de nagyon köszönöm a türelmedet és hogy megvártál minket.
Másnak is csak ajánlom! :)"
2016. okt. 29.
vorosgergelys felhasználó vorosgergelys értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment!"
2016. okt. 22.
b_beus felhasználó b_beus értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment, csak ajánlani tudom. "
2016. okt. 20.


Felhasználói statisztika

Utazás létrejöttének megoszlása
Értékelések megoszlása