Garzon
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Az utazás nagyon hosszúra sikeredett,sajnos 3 óra hosszáig tartott ès egyszer aem áltunk meg egy kicsit kinyujtuzkodni."
2018. aug. 09.
Válasz az értékelésre: "Akkor kérem engedje meg, hogy kiegészítsem a negatív értékelését, hogy a leendő utasok is tisztán lássanak. Már reggel a beszállás is nem a megadott helyen, hanem buszmegállóban történt, ahová külön elmentem az utasért. Az M5 autópályán baleset lévén legalább 2 óra késéssel lehetett számolni, ezért bundáson lementem és a menetidő valóban megemelkedett fél órával, de itt talán azt is meg lehetett volna említeni, hogy ezáltal meg is rövedebbítettem körülbelül másfél órával. A kerülő miatt az utas ki tudott szállni, a Kőbánya-Kispest állomáson, nem kellett metróznia vissza a Népligettől, ez is gondolom lényegtelen. Majd végül, honnan tudjam, hogy bármelyik utas meg szeretne állni, ha nem szól? Három óra tényleg nem kevés, de nem végigülhetetlen, de ha legközelebb ilyen helyzetbe kerül, nyissa ki a száját, hogy tudja a sofőr, hogy nyújtózkodnia kell valakinek, nem egyedül ült az autóban, innentől egy közösség része, vegye figyelembe legközelebb.
Csupán ennyivel szerettem volna kiegészíteni ezt a minden bizonnyal jogos negatív kritikát."