"Minden rendben volt."

"Minden rendben ment"

"Minden rendben volt. "

"Minden tökéletes volt"

"Minden rendben ment"

"gyanús volt, hogy az ellenkező irányból érkezett...rendszám alapján beazonosítottam, intettem neki, megállt, kiugrott a kocsiból, és felcsapta a motorháztetőt...ajjjaj, gondoltam, jól kezdődik..
- Helló, nem baj ha még beugrunk Martonfára egy utánfutóért?
nem baj, válaszolom, bár ez a harsány "helló" ez merevvé tesz, de nem kell nekem barátságba keverednem vele, gondolom, hisz ez mégiscsak egy üzleti alapokra helyezett út lesz (fizetek érte)
a hátsó ülésen egy lány és egy fiú, egyetemistáknak tippelem őket, mint később kiderül, jól gondoltam...az anyósülésen van hely...beülök...
az autó koszos - oké, oké, az enyém is az, hisz ott élek, szoktam mondani...
csikorgó kerekekkel fordulunk ki...és elindul a vágta...
iszonyatos tempóban előzgetjük a kamionokat, hármat- négyet egyszerre...a pilóta minden egyes eksönt kommentál:
- Mi van b+? Füst van, erő nincs? Mi a f....t csinálsz már, döntsd már el mit akarsz?
előveszem a könyvemet...jobb ezt nem látni...
megcsörren a telefon...mit megcsörren, valami iszonyatos hangerővel vágódik az agyamba, már nyúl is érte, és ordibál...mert a k...a klímát nem képesek megjavítani...miután letette, elmagyarázza nekünk, éppen miről tárgyalt azzal, akivel...
megérkezünk Martonfára...ráköti az utánfutót az autóra, én már rég megbántam, hogy nem az előző járatot választottam...
és...ugyanabban a tempóban folytatjuk...
vágtázunk tovább, utánfutóval!
ki vagyok feszülve, lábbammal, hátammal tartom magam, próbálok olvasni, de a telefon folyamatosan csöng, sofőrünk pedig állandóan felveszi és óbégat a kagylóba....
kisvártatva eszébe jut, hogy megossza még valakivel az élményeit és tárcsáz...miközben száguldozunk...
a könyvre nem tudok figyelni, de felemelni sem merem a szemem...
- Te, Gabi! - fordul felém...Igen, ezt nekem mondja. Nézek rá, ha egy kicsit is tudna olvasni a testbeszédemből, akkor most megállna, sűrű elnézések közepette kiszállna, és eltűnne a balfenéken...
- Orsi vagyok! - másban már megállna az ütő, erre a válaszra, de ő nem zavartatja magát...
- Te Orsi! Adnál egy kis vizet? - mert a lábam alatt, az ülés előtt üvegek hevernek, néhányat arrébb rugdaltam amikor beszálltam...
Lehajolok. Felveszek egyet, és a gyilkos hangomon visszakérdezek:
- Le is csavarjam a kupakot?!
és azt válaszolja: - IGEN.
hú b+, ilyen nincs! megbánom százezerszer, hogy nem hallgattam a higimániás ismerőseimre, és nem hordok magamnál fertőtlenítő folyadékot, de ezután nem indulok el otthonról anélkül, becsszó!
kínosan ügyelek, hogy nem érjek az üveg szájához, megitatom a drágát, ficereg bennem a kisördög, hogy megérdeklődjem, mellre ne tegyem-e, de félek a választól, így csak magamban fortyogok tovább....
felérünk a pályára...és nem hiszed el, pár perce vágtázunk, amikor elkezd remegni a gép....azonnal tudtam mi van, a "főnök" egy extracirádás káromkodással húzódik félre, defektet kaptunk...
erősen gondolkozom, miközben kipréselem magam a kocsiból, hogy lestoppolok egy autót, és úgy itt hagyom ezt a....
pörög....üvölt...pörög...káromkodik...
dicséretére szóljon, 10 perc alatt kicserélte a kereket, indulunk..
beülök...odalibben az ajtómhoz, feltépi és utasít, löttyintsek már a kezére a vízből...
löttyintek...olyan erővel dörzsöli a kezét, mintha attól lejönne az olajos kulimász...ami persze csak szétkenődik...megrázza a kezét...ajtó be...és ekkor látom meg, hogy a világoskék ingem csupa-csupa, fekete tűpettyel díszített....lett...
és ekkor már én is káromkodok, ....mint a kocsis...
az élménycunami következtében egy-két nüansznyi pillanat kiesett a fejemből...így például az, amikor indulásnál imígyen fordult irányomba sofőrünk (igazából nem is kérdés volt, csak kijelentés)
- Ha Budán szállsz ki jó lesz.?
kattog az agyam, hol lesz a találkozóm, ja persze...jócskán a másik oldalon...
- Nem. - válaszolom, - Pestre kell mennem.
- Nekik jó. - bök a fiatalok felé.
És én ennek örülök. Hogy nekik jó. Fiatalok, szépek, kedvesek. Legyen is jó nekik!
De nekem nem jó!
rákérdezek - akkor még telve bizalommal, - hogy nem a Népliget volt érkezésnek beírva?
- De az volt, de nekem Törökbálintra kell mennem. - közli kérlelhetetlenül, és nem veszi észre, hogy a fejtetőmig szalad a szemöldököm, úgy a kijelentés, mint a stílus következtében...
nos, nálam a szemöldök megemelkedése az első fázis, azokban a helyzetekben amelyben finoman jelzem a partnernek, hogy viselkedését nehezményezem és ha tovább folytatja, kérlelhetetlenül a bunkó kategóriába sorolom...
emberünk viszont érzéketlen a jelekre, sem a verbális, sem a vizuális üzeneteket nem kódolja...
- Biztos nem jó neked a Szerémi út?
előveszem a telefonom, keresgetem a térképen, merre is van a jelzett utca, és hogyan, mennyi idő alatt lehet átjutni a megbeszélés helyszínére...nem találom a megoldást, de felajánlom a vágtázónak, hogy egy metromegállónál kilibbenek...
köti az ebet a karóhoz, hogy Szerémi út, mert ő onnan Törökbálint felé tud menni...
már fogalmazom magamban az értékelését, aztán, - hogy mégse legyek már kőszívű házisárkány, - bevillan, hogy az oszkárosok Kelenföld irányába is járnak, ott van metró....mondom is neki....hümmög...szerintem fogalma sincs...
szerencsére a fiatalok ráharapnak, így nekik is egyszerűbb a suliba jutni...
mindeközben száguldunk, mögöttünk az utánfutóval, káromkodással vastagon megrakott monológot hallgatunk, gyakori telefonálgatással...üvöltve...nem tudok a könyvre koncentrálni...
kérdezem az ifjakat melyik suli a cél...
a TF-re igyekeznek, a srácnak 2-kor lesz szakdoli védése...
ekkor már a pályán vagyunk, röviddel a defekt és a tűpettyessé varázsolt ingem után...
egy húb+ azért kiszakad belőlem...a fiú laza (ja, ebben a korban még én is az voltam, ) de azért látom rajta a parát, azt mondja úgysem vele kezdik a sort...
hát nem, az már biztos, mert nem adnék egy fabatkát sem azért, hogy időre odaérünk...
írok is gyorsan a tárgyalópartnernek, hogy valószínűleg kések...
11,07-kor megy el az üzenet, cca: 11,20-kor a kerék fenn, még elgurulunk a hál'Isten közel lévő benzinkúthoz, mert luftot kell pumpálni a kerékbe, tehát durván fél 12-kor indulunk...
129 km-re voltunk Budapesttől...
és fél 1-kor szálltam ki a Kelenföldi buszállomásnál...
nem kiszálltam....feltéptem az ajtót, és fejjel előre vetettem ki magam, mint egy őrült, hogy minél gyorsabban eltűnjek ennek az ámokfutónak a környékéről...
értek persze kisebb impulzusok az út defekt-főváros részében is, akkor például majdnem felröhögtem, amikor hátraüvöltött a srácnak, hogy:
- Te Dávid, neked van jogsid?
jön a rezignált válasz:
- András vagyok.
ahogy közeledtünk a cél felé és sűrűsödött a forgalom, egyszer-egyszer felvakkantott, András/Dávidnak címezve, mert ő navigált:
- Hány perc? - a srác megmondta. Azonnal robbant a ráépülő kérdés, egy zupás őrmester is csak jelenthetett volna a stílusért:
- Hány kilométer?
ezt is megtudtuk...
ekkor már kataton állapotban lebegtem a koszlott ülésen, feltérképeztem az ajtó tárolójába dobált csokis, cukros, és egyéb csomagolóanyagok furcsa elegyét, hogy ne érzékeljem mi történik az úton...
ám emberünk egy kanyarban átnyúlt a lábam felett és kinyitotta a kesztyűtartót, és az ölembe hajolva(!) kotorászni kezdett...(sem egy bocs, sem egy "húzd meg a fülem", csak úgy, simán, a nép eccerű módján..)
ekkor tűnt szemebe a sztaniolpapírok közül a kerámiakés..ott feküdt, a szeméthalom alján...szemezni kezdtem vele...ha most a kezemet becsúsztatnám, és megmarkolnám a nyelét....

Kelenföldre érve (nyomatékosítom: 129 km-t abszolválva 1 óra alatt, Budapestet is beleszámítva!) még begurultunk a "csak buszok részére" jelzett behajtón, amin elmélázott a drága, és azon morfondírozott, hogy mégsem itt fejezzük be közös - élményekkel teli - utunkat, de én már megláttam a szabadságot jelentő, aluljáróba vezető lépcsőt, és felüvöltöttem:
- Én most itt kiszállok!
feltéptem az ajtót, azt hiszem hangosan mantráztam, amíg a jegyárusítóhoz nem értem:
- Aztakurva! Ezt nem hiszem el! Életben maradtam!"

"Minden rendben volt."

"Minden a tervek szerint történt, a találkozó helyét könnyen egyeztettük és az utazás is gondtalan volt. Csabi tapasztalt, energikus és biztonságos sofőr, jó élmény volt vele utazni."

"Rendben volt minden."

"Minden rendben ment"