punkori
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"2017. 10. 07-én 11.20-kor hívtam Szabó Juditot, az indulás pontosítása végett. Közölte, hogy rövid időn belül beér Budapestre, és körülbelül 40 perc múlva érkezik a Liszt Ferenc repülőtérre, ahol fel kellett volna vennie.
12.00 órakor hívott, hogy dugóba került, ha tehetem, tegyem meg és menjek el a Keleti-pályaudvarhoz. Közöltem, hogy ez nem megoldható, inkább megvárom.
Abban maradtunk, hogy tíz perc múlva visszahív és megmondja, mikor tudunk találkozni, mivel, hogy autóbaleset történt, és "araszolva" tud haladni.
Vártam a hívását, de hiába.
Nem hívott vissza, és az én hívásomra sem reagált.
Egy valag pénzembe került, és három óra késésembe.
Köszi Oszkár!
"
2017. okt. 10.
Válasz az értékelésre: "Kedves Úram! Időben jeleztem, hogy nem fog beleférni az időbe ahogy előzetesen megbeszéltük ha belefér akkor kimegyek Önért ha esetleg mégsem akkor taxival jön be a Keletibe!
Jeleztem hogy a dugo miatt lehetettlen eljutni időben a reptérre ezért megkértem Önt hívjon taxit és természetesen megvárom a Keletibe, felajánlottam Önndk annak ellenére hogy ezért a járatom fél óra késéssel indult volna el.
Később viszont közölte velem hogy megtudta oldani és nem jött volna be a keletibe.
Negyed órát vártam Önre nem telefonált, mikor már az autópályán vezettem.akkor hívott több ízben de akkor már nem tudtam volna visszafordulni illetve vezetés közben felvenni a telefont!
Azt gondolom így kerek az egész történet!
Ahogy már többször ujból szives elnézését kérem a kellemetlenségért!"