"Minden rendben ment"
2015. júl. 21.
"Kedves utas, csak ajánlani tudom!"
2015. júl. 09.
asciimo
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Miután két másik utassal 10 perce vártam rá a megbeszélt helyen felhívtam, miután közölte, hogy, az előre megbeszéltekkel ellentétben, nem is ő utazna velem hanem a párja és fogalma sincs, hogy oda ér-e időben. Másodszorra is nekem kellett hívni amikor közölte, hogy nem fog odaérni és elnézést kért a kellemetlenségért.... "
2015. júl. 07.
chris75
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Minden rendben ment ;)"
2015. jún. 30.
del_5542
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Az indulási hely (Szeged egyik központi helye) nem felelt meg neki, máshol akart beszállni (Csongrádi sugárút), de fogalma nem volt arról, hogy az hol van. Csaknem negyed óráig hitegetett, hogy már a közelben van, pedig mondtam neki, hogy nagyon sietünk. Végül nem ért az általa kért helyhez és természetesen el is késtünk miatta. Összességében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható és utóbb megnéztem, hogy nem ez volt vele az első probléma. A jövőben csak online fizetéssel tudom elfogadni az esetleges foglalását."
2015. jún. 30.
Válasz az értékelésre: "Szia! A hirdetésben írtad hogy belehet ott szállni! En életemben először voltam Szegeden... Igy Google térképről néztem a címet! Félre informáltak engem is.. Végig telefonos kapcsolatban voltunk.. Én azt gondolom hogy korrektül mondtam hogy fogalmam nincs hol vagyok de nagyon szeretnék oda érni .. És rajta vagyok az ügyön..! Sajnálom hogy ennyire siettel és elkéstél.. Én 6 óráig voltam meg a városban a meghiúsult utazás miatt :-)))).... Ne izgulj külön figyelek rá hogy ne kényszerüljek a te felajánlott utazási 'segítségedre'! A viszont látásra.. Ui/ nem Ez volt az első próbléma :-)...... Ok! Szia"
zolicar12
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Minden rendben volt. Előzetesen mindent egyeztettenünk."
2015. jún. 29.
"Nem volt az utasunk."
2015. jún. 29.
Válasz az értékelésre: "Sajnos ... Szerettem volna az lenni:-) de az időpont nem felelt meg..."
drgyl
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Vicces lány és kedves, rendben volt az út."
2015. jún. 28.
drgyl
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Vidám, rendezett, rokonszenves útitárs."
2015. jún. 25.
dalara
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Picit késett sajnos másik utasnak idöre menni kellett ezért eljöttünk. Végig korrektül viselkedett, informált a késésröl"
2015. jún. 25.