Sinyo adatlapja

Név:
László
Regisztráció:
2013. nov. 10.
Besorolás:
Profi
Értékelés:
Telefonszám:
Helyfoglalás után látható
Nyelvismeret:
Magyar
Üzenek a felhasználónak

Aktuális autós hirdetések

Miért velem utazz?

Több, mint 8 év, 380 út, 630 utas és 61ezer megtett km után úgy gondolom, hogy megosztok néhány gondolatot röviden.
Ma ismét becsapott valaki szándékosan. Szóra sem érdemes. Foglalt, nem jelentkezett, nem törölte, nem jött el, viszont a helyére más nem tudott foglalni. Az így nekem okozott kárt, persze, sem ő, sem korábban mások, nem akarták semmilyen módon kompenzálni.
Legutóbb egyszer én is tévesztettem. Akaratlanul okoztam félóra késést. Túl azon, hogy többször elnézést kértem, mindenkit próbáltam kompenzálni anyagilag is.
Ezzel szemben, én minden út végén Debrecenben a kért címre szállítok mindenkit, amivel minden út során önként vállalok kb. hasonló, nagyjából fél óra csúszást magamnak. Nem egyszer még az is előfordult, hogy a távolsági buszt kergettük, hogy annyival is előrébb legyen az utas.
2021 tavaszáig szinte sosem fordult elő, hogy valakivel probléma lett volna. Azóta szinte nincs olyan út, hogy ne lenne valamilyen probléma. Nagyon bízom benne, hogy visszafordul a tendencia, és kultúrált, jóindulatú, tisztességes emberekkel lesz dolgom a továbbiakban, ahogy korábban is történt.

410 értékelés

karszih felhasználó karszih értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Utazás előtt telefonon leegyeztettem, hogy nem az indulási helyen, hanem az útvonalat érintve egy másik helyszínén fogok beszállni, melyet elfogadott. Idő előtt ott voltam a megbeszélt helyen. Vártam.. vártam, majd egyszer hív, hogy ne haragudjak, de elfelejtkezett rólam. Igaz vissza fordult, illetve minden(3) utasnak elengedett az utazási díjból, de kb. 40 percet fagyoskodtam, illetve csúszott az érkezési idő, mely esetemben nem volt épp kellemes. "
2022. febr. 18.
Válasz az értékelésre: "Valóban elszaladtam az autóval a megbeszélt benzinkút mellett, amiért többször elnézést kértem, és anyagilag is próbáltam javítani a helyzeten. Fagyoskodni nem lett volna muszáj a benzinkúton ráadásul egy gyorsétterem mellett. Nem hiszem, hogy ha 9 év és több száz út esetén egyszer nem sikerül egy út hibátlanul, az kirívó lenne."
thorion87 felhasználó thorion87 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben történt, köszönöm az utazást."
2022. febr. 17.
remerzsi felhasználó remerzsi értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Nagyon kedves volt, pontos és rugalmas.
Jót tudtunk beszélgetni út közben. Máskor is szívesen utaznék vele:)))"
2022. febr. 14.
reca03 felhasználó reca03 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"minden rendben ment"
2022. jan. 27.
Tarka felhasználó Tarka értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment"
2022. jan. 13.
dkapus91 felhasználó dkapus91OszkárMester értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment, gyere màskor is, ha szervizes az autód :)!!!"
2021. dec. 16.
geminib felhasználó geminib értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Ahogy korábban, ezúttal is jó hangulatban telt az utazás Lászlóval, ajánlom mindenkinek, aki egy pontos, megbízható sofőrt keres a Budapest-Debrecen-Budapest viszonylatra."
2021. dec. 08.
Csabadez1986 felhasználó Csabadez1986 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment"
2021. dec. 07.
kvasas felhasználó kvasas értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden rendben ment"
2021. dec. 05.
atirepa felhasználó atirepa értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Minden szuperul ment. :)"
2021. dec. 03.


Felhasználói statisztika

Utazás létrejöttének megoszlása
Értékelések megoszlása