"Előre jeleztem az Oszkár felületén, telefonon és SMS-ben is, hogy számlát szeretnék kérni az utazásról. A számlázási adatokat megkapták írásban. Megígérték, hogy kapok számlát. Nem adtak számlát: sem a sofőrnél nem volt számlatömb, sem emailben nem küldték meg azóta sem.
Amikor az utazás előtt ismét jeleztem, hogy számlára lesz szükségem, megkértek, hogy szálljak ki az autóból. Ennek természetesen nem tettem eleget. Az utazás létrejött, az utat kifizettem, kötelesek lennének erről kiállítani a kért számlát.
Ráadásul késve indultunk, késve érkeztünk."
2022. febr. 16.
eborbely
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Sajnos borzasztóan kellemetlen út volt. Az első ülésen középen szorongtam egy arrogáns, részeg és alpári stílusban beszélő - inkább hőzöngő - utas mellett, de erről nyilván a sofőr nem tehet. Az utasrérben folyamatosan szeszesitalt fogyasztó utas már beszállaskor is ittas volt, mégsem zárták ki az utazásból, még csak szóvá sem tették. Roppant kellemetlen volt az út számomra."
2022. febr. 09.
"Attila a sofőr nagyon rendes volt, kommunikatív...talan ennyi pozitívum amit leírhatok... Az autó ,bárhogy próbálkozott a sofőr NEM MENT. AUTÓPÁLYÁN 90-100? Nevetséges. A kamionok előzése is veszélyes volt,ugyanis akik szinten jottek mogottunk allva hagytak bennunket. Ezt az autót likvidálni,lecserélni! Ez piacozni járni tökéletes,de 8utas szállítására akik idore utaznanak nem. Ez a csomagátvételes baromság... Vagy keleti vagy buzater. 1 emberre varni 10 percet h alapbol is kesesben vagyunk az auto miatt nem allapot. En szemely szerint egy szolgaltatásért fizetek. Legközelebb ha van mas lehetőségem,inkább mást választok. Amint orvosoljátok a problemát ujra igénybe veszem az autóitokat. Sajnalom a sofőrt ,mert sajnos rajta csattan az egész. En a diszpecsert es a tulajt ultetnem ezekre az autokra... Az meg h a diszpecser menet kozben 5-10 alkalommal is hivja a sofort.... A soforen kivul az utasok eletet is veszelyezteti!
További szép estét!"
2022. jan. 24.
"Legközelebb mielőtt elindul a sofőr ellenőrizze, hogy működik e rendesen az ablakmosó, mert bizony télen előfordul, hogy hófúvás van az autópályán. Nem is értem, hogy aki ebből él, miért nem gondoskodik az autóról normális, mert akár tetszik, akár nem ez az ő felelőssége. + elhiszem, hogy nem minden utas egy álom, de ha már meg kell állni legalább 4 benzinkúton, akkor próbálja betartatni/betartani a menetidőt és kérje meg az utasokat, hogy csak úgy ne legyenek már parasztok és ne várassák meg a többieket. Igen, ez a sofőr felelőssége! 45 perc késés..."
2022. jan. 17.
Palaura
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Koszi hogy 30fokra felvettetek a futest, aztan kiszalltam a kocsibol a -5fokba, estere meg beteg lettem
Nagyon korrekt"
2022. jan. 15.
"Sajnos a mellettem ülő hölgy viselkedése tett róla, hogy ez az utazás ne legyen kellemes. Kihangosítva, fülhallgató neĺkül hallgatott videókat, a messenger chat beerkezett üzenetenek jelzeset hangosan hallani lehetett, zavaró volt. S amikor a sofőr megkerte, hogy fülhallgatóval hallgassa a telefonját, sérő módon beszélt mindenkihez. "
2022. jan. 08.
"Nem voltam meg elégedve az utazással hiszen a szóltam hogy gyerekkel megyek erre a csomagtérben nem volt hely a babakocsimnak.
A gyerek ülés nem volt a kocsiban csak amikor szóltam indulásnál hogy nincs a kocsiban akor vette elő. Hideg volt az autóban majd Pestre érkezve a mögötte ülő 2 éves kis gyerekre le húzta az ablakot magának kérdezés nélkül.
Hozzá teszem 7 ezer Ft ot nem ert meg ez az utazás "
2021. dec. 07.
Válasz az értékelésre: "Kedves Csiperke94! Sajnos a többi utasunknak a csomagját is el kell, hogy szállítsuk. Nem mondhatjuk utasainknak, hogy a csomagjukat hagyják a kiindulási ponton, mint ahogy Önnek sem mondtuk, hogy a babakocsit ott kell hagyni, így tehát a babakocsinak is lett végül hely. Ezen probléma is megoldásra került. Az autóban található csomagtér is az autóhoz tartozik, tehát akkor a gyerekülés is az autóban volt, mivel sofőrünk elő tudta azt venni. Amikor 8 felnőtt utasunk van, természetesen a gyerekülés a csomagtérbe kerül, mivel nem ültethetünk senkit bele. Legközelebb amennyiben az autóban található hőmérséklettel bármi problémája lenne, legyen kedves a helyszínen szólni Sofőrünknek és biztosan megoldja a problémát. Sajnos így utólag már melegebbet csinálni nem tudunk! Szíves megértését köszönjük! Szép napot kívánunk Önnek! Cser Web Trans "
peregrine
értékelése meghiúsult
Utazás alapján:
"Egy órával az indulás előtt lemondani az utat egy SMS üzenettel nem volt túl ildomos. Nem ezt hívják “egyeztetésnek”."
2021. dec. 02.
Válasz az értékelésre: "Kedves Utasunk! Kizárólag csak abban az esetben kapják a lemondásról szóló értesítést SMS-ben ha a megadott telefonszámon előzőleg nem érjük el utasunkat. Ezen kívül minden esetben hívásba értesítjük utasainkat a lemondásról. Elnézését kérjük mégegyszer a lemondásért. Szép napot kívánunk! Cser Web Trans"
"Today it was not the day for this driver, arrived extremely late due to their lack of knowing how to manage their service faults."
2021. nov. 30.
silvye
értékelése megvalósult
Utazás alapján:
"Megbeszéltük a beszállást Emőd Autópályamérnökségnél,viszont a sofőr elfelejtett felvenni,majd egy óra hosszát vártam rá,mert vissza fordult ugyan,de így egy órás késésbe keveredtünk,még egy elnézést vagy bocsánat sem tudta elhagyni a száját…emberek vagyunk,hibázhatunk-ezzel nincs is gond,főleg így,hogy nem időre mentem,viszont volt olyan utastársam,aki igen! De azért az kiverte a biztosítékot,hogy a sofőrre kell még pluszba várni a következő megállónál,mikor egyébként is késésben vagyunk.Tiszta vicc volt ez az út,a sofőrről nem is beszélve"
2021. nov. 29.