Priest13 adatlapja

Név:
László
Regisztráció:
2014. nov. 13.
Besorolás:
Profi
Értékelés:
Telefonszám:
Helyfoglalás után látható
2. Telefon:
Helyfoglalás után látható
Nyelvismeret:
Magyar   English
Üzenek a felhasználónak

Aktuális autós hirdetések

Miért velem utazz?

Kérlek, ha foglaltál időpontot, és kérdésed van, hívj fel egyeztetés céljából, mivel nem ülök folyamatosan a számítógép előtt.
Budapesten a ki-beszállás Keleti pályaudvar, Posta felőli részen.
Havonta többször is utazom Budapestről Tiszadadára és vissza.Több helyet is hirdetek köztes megállónak, viszont, csak ott állok meg, hol ki-be szálló is van.
Nem száguldozok, ki siet, vagy másfél óra alatt akar hazaérni, az ne velem jöjjön.
A biztonság, mindenek felett!!!
.

6 negatív értékelés

noorikaaa felhasználó noorikaaa értékelése megvalósult Utazás alapján:
"A 2 órás hazaútból egy 4 órás hazautat sikerült összehozni, és nem a forgalom miatt, hanem azért mert még vissza kellett fordulnunk a laptopjáért, ezzel egy órás kitérőt tettünk. Majd a hazaút során még egy kitérőt tettünk, mert valahova be kellett adnia 2 vödör festéket. Így ez volt életem leghosszabb hazaútja, és mindezt úgy hogy a hátsó ülésen 3-man ültünk. "
2024. márc. 30.
siroa felhasználó siroa értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Az autó poros és nagyon piszkos volt.A belsejében átlósan 3-4 fémpolchoz való vasrúd volt beállítva,épp befért valahogy. Meg még én is épp befértem valahogy…."
2022. márc. 04.
Nurich felhasználó Nurich értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Az autóba nagyon büdös volt, az első szélvédőn kivül, az összes tiszta párás, a fűtés hiányosságai miatt. A soför mogorva, csupán a fuvar lebonyolítására pontosított.Üdv."
2018. dec. 22.
Válasz az értékelésre: "Köszönöm az értékelést, mi pozitív rám nézve,mivel Önöket, a három főt, épségben leszállítottam. Mint autószerelő, felhívnám a figyelmüket, ha alszanak és az ablak felé lehelik a levegőt, kinti minuszban, biztos, hogy párásodni fog az ablak. Ha fáztak, vagy büdös volt az autóban, akkor, legyenek szivesek szólni és megoldom a problémát. Ha az adatlapom elolvasták voltna, ez nem lett volna meglepetés, a párom mindent leírt az utazással kapcsolatban, ezért a negatív értékelést tulzásnak tartom. Ha alszik a család, mitől lettem volna mogorva, vagy kedves? Ha valaki mogorva, lehet, arra koncentrál, hogy épségben leszállítsa az utasait, forgalomra, vagy esetleg, lehet egyéb privát magánügyi dolgog, mi foglalkoztatja, pl. a párja nem tudott vele utazni karácsonykor mert hirtelen behívták munkába. Vagy családi betegség, stb. Ön se mindig kedves? Ha igen, miért nem nevettetett meg? Remélem, máskor szerencsésebb lesz más sofőrökkel."
Mark420 felhasználó Mark420 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Indexet alig használja, háromszor kellett visszarántania az út alatt a kormányt autópályán sávváltásnál, gyanítom azért mert nem nézett tükörbe. Tipikus 100al megyünk pályán a belső sávban, feltartja a forgalmat. Kőkemény emberszag a kocsiban. Nagy csalódás volt a pozitív értékelések ellenére. "
2018. nov. 02.
Válasz az értékelésre: "Köszönöm az értékelést. Emberszag, 4 embernél lehet bárkitől. Autószerelő lévén, 30 év tapasztalattal, ismerem a 18 éves autóm. Ha elolvasod a lapomon leírt hosszú szöveget, mit a párom alkotott, akkor nem ért volna csalódás. Semlegest, korrektebbnek tartottam volna, mivel megérkeztünk. A párom, új autójában, majd esetleg, jobban éreznéd magad, viszont, gondolom, vele selem szeretnél utazni. Mivel, nem szeretném, hogy csalódj, kérlek, a régi számod javísd ki, hogy fel tudjalak hívni, ha véletlenúl, nálunk foglalnál, hogy ne gyere velünk. Minden jót!"
bpviktor felhasználó bpviktor értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Dugo miatt masfel ora helyett 3 orasra sikerult az ut, bar ez nem a sofor hibaja.

Viszont nem tartottunk pihenot, pedig jeleztem hogy igeny van ra.

3-an ultunk hatul ami eleg kenyelmetlen volt, foleg ilyen menetidonel."
2018. febr. 18.
Válasz az értékelésre: "Figyelmetlensége miatt haragszik rám. Dugó volt. Ha még nincs is dugó, akkor sem megyek gyorsan,hisz 5 ember élete van a kezemben. 27 éve vezetek balesetmentesen, napi színten. Autószerelőként tudom, hogy hogy kíméljem az autóm, hogy sokáig biztonságban működjön. Ezért sem fogom túkhajtani. Fő a biztonság! Foglalált, biztonságosan elvittelek, fizettél. Kényelmetlen 3-an hátul űlni, biztos, ezért negatívval értékelni? Főleg, hogy az autó 5 személyesre van regisztrálva, forgalomba helyezve. Kanapé ikont se teszek a lapomra, mi két főt jelent hátul. Nem tudom, hogy a rendszer, miért hagyta fent az értékelésed, ha törölted? Ezért, válaszolok. "
agota_b felhasználó agota_b értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Sajnos volt már kellemesebb, kényelmesebb utam. Az autó koszos, zsúfoltan ültünk. A légkondit csak időnként kapcsolta be. "
2016. jún. 17.
Válasz az értékelésre: "Kedves Ágota! Láttad, hogy zsúfolt az autó, 5 személyes és öten utaztunk. Eddig, ez nem volt probléma másoknál, örültek,hogy olcsóbban utazhattak és átszállások nélkül. Nyíltan is megmondhattad volna, hogy nem szeretnétek nyomorogni hátul és inkább nem jöttök. Jár Intercity is Miskolcra, tiszta, dupla annyiba kerül és nem visz el közvetlenül Tiszaújvárosba, az utazás is dupla idő. Igaz, az autó poros volt, nem volt időnk lemosatni. Induláskor, kértem, ha van valami gond, szóljatok! Nem tudtam, hogy mi a helyes, mivel a párod, folyamatosan fújta az orrát, és nem szerettem volna, hogy jobban megfázzon. Remélem, a taknyos zsebkendőt, hátul véletlenül hagyta ott, nem alacsonyodva le a mi színvonalunkhoz. "



Felhasználói statisztika

Kényelem:
Rendben van (4.4)
Pontosság:
Rendben van (4.5)
Jó modor:
Szuper (4.8)
Biztonság:
Szuper (4.8)
Kommunikáció:
Szuper (4.6)
Rugalmasság:
Szuper (4.7)

Utazás létrejöttének megoszlása
Értékelések megoszlása