Szallito007 adatlapja

Név:
Gábor
Regisztráció:
2014. jún. 05.
Besorolás:
Profi
Értékelés:
Telefonszám:
Helyfoglalás után látható
Nyelvismeret:
Magyar   English   Français
Üzenek a felhasználónak

Aktuális autós hirdetések

459 negatív értékelés

ritaorban felhasználó ritaorban értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Az utazás napján érdeklődésem után derült ki, hogy csak 1 órával korábbi indulásra számíthatok, a befoglalt időpontra nincs kocsija. Átirányított egy másik szolgáltatóhoz."
2021. jún. 13.
Estudiante felhasználó Estudiante értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Amikor a sofőrök elvárják, hogy az utas min. 10 perccel az indulás előtt megérkezzen, akkor úgy gondolom, hogy az utasok is joggal várják el az autósoktól, hogy pontosan érkezzenek. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy ma 10:04-kor a sofőr és az autó sem volt jelen. Mivel nekem két megbeszélésem is volt, amire oda kellett érnem ,kénytelen voltam egy másik autóba beszállni, amiben volt még szabad hely. Előtte telefonon érdeklődtem a sofőr számán, egy hölgy vette fel, aki elmondta, hogy menni fog az autó, de másik, mint ami ki volt írva. Ez így elég bizonytalannak hatott. Mivel időre mentem, így sms-ben is lemondtam az utat. Sajnos nem ez volt az első ilyen alkalom. Régóta és nem keveset utaztam a Szállító007 elnevezésű szolgálattal, de most részemről hosszú ideig nem tudok bizalmat szavazni, sajnálom nagyon."
2021. jún. 06.
Btimea789 felhasználó Btimea789 értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Körülbelül 1 órával az időpont előtt lemondta a foglalásom minden értesítés nélkül"
2021. máj. 20.
kecskesvica felhasználó kecskesvica értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Én csak csomagszállítást kértem, de az drágább volt(2500Ft), mint az utasszállítási díj(2399Ft). Erre rá is kérdeztem a telefonban, hogy ilyen lehetséges-e és azt mondták, hogy igen."
2021. máj. 20.
nahlikdomician felhasználó nahlikdomician értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Biztosan jó lett volna, ha nem mondja le az utat 3 órával az indulás előtt :)"
2021. máj. 14.
norbert199111 felhasználó norbert199111 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Az autóshoz a városban foglaltam helyet, észre vettem indulás előtt, hogy egy szomszédos városból jön, ahol félúton feltud venni engem. Megkérdeztem működne-e.
Azt mondta igen, de az árat nem közölte.
2000 forintért foglaltam helyet, közel 200km-es távra. Gondoltam az a plusz 15km max 500Ft lesz.
Ennek ellenére, kerülő nélkül, úgy hogy az útvonalán vártam, plusz 1400Ft-ért szállhattam be hozzá! Ezt határozott lehúzásként éltem meg! Mindenképpen meg kell beszélni vele az árat, a kellemetlenségek elkerülése végett!"
2021. máj. 08.
Amira92 felhasználó Amira92 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"Arrived too late without even informing me or replying to my texts. Crowded and drives too fast. First experience was too bad"
2021. máj. 05.
banyamancs0730 felhasználó banyamancs0730 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"A megadott időpontban nem érkezett meg az autó. Ha nem hívom fel éppen a sofőrt nem is tájékoztatott volna róla. Nem az az autó jött amelyik meg volt hirdetve, amivel nem is lett volna probléma. Megérkezéskor nem kért elnézést a plusz 20 perces várakozásért, ráadásul modortalanul és sofőrhőz egyáltalán nem illően viselkedett. Maszkot nem viselt a sofőr az út során. Gyakran nyomkodta a telefonját is, ami egy sofőrre nézve nagyon degradáló. Elég nagy csalódás volt ez az út számomra. Örültem, hogy véget ért. "
2021. ápr. 16.
Kereszturim95 felhasználó Kereszturim95 értékelése megvalósult Utazás alapján:
"98-cal a kamion mögött..."
2021. ápr. 13.
SzThomas felhasználó SzThomas értékelése meghiúsult Utazás alapján:
"Cancelled ride without notice"
2021. márc. 30.


Felhasználói statisztika

Kényelem:
Szuper (4.9)
Pontosság:
Szuper (4.9)
Jó modor:
Szuper (4.9)
Biztonság:
Szuper (4.9)
Kommunikáció:
Szuper (4.9)
Rugalmasság:
Szuper (4.9)

Utazás létrejöttének megoszlása
Értékelések megoszlása